/ SZEMÉLYES-ÉVÖSSZEGZŐ 2017 /


Sziasztok!

Boldog Új Évet Mindenkinek!
Nekem a 2017-es év sokat adott hozzá az életemhez. Megtaláltam magam.

Talán kezdeném a bloggal. A blogot május 21-én kezdtem el vezetni és a Laura's Couture blog bloggerinája, Laura segített ezt megvalósítani. Nemrég kezdtem el újra sűrűbben posztokat készítnei, ugyanis volt egy pár hónapos kimaradásom. Az év során 19 rendszeres olvasó gyűlt össze, innen is köszönöm nekik! Az összes oldalmegjelenítés pedig már 4000 felett van. A Szoke Photography Facebook oldalát már 150 ember követi.

 Folytatnám az Instagrammal. Úgy gondolom, hogy nem a likeokért kell kitenni képeket és posztokat, hanem azért, hogy a követőid megtudják, hogy milyen vagy valójában, bár néha jó tudni, hogy hányan követik az év során azt, amit csinálsz. A főbb adatokat a Bestnine2017-tel szedtem össze. Az elmúlt évben 183 képpel gazdagodott a feedem és 17 500 like jött ezekre. A követőim száma is megnövekedett, mára már 520 követővel rendelkezem. Másoknak ez lehet kevés, de nekem ez már egy pozitív visszajelzés, hogy jó irányban haladok.



Az év nem csak a social médiában volt sikeres, hanem a való életben is, ugyanis nagyon sok embert ismertem meg és nagyon sokat változtam én is. Belekerültem egy baráti társaságba, akikkel az elmúlt év során annyira összeszoktunk, hogy inkább családnak nevezzük magunkat.
2017-ben mentem vissza 3 és fél év után néptáncolni, amit már terveztem egy ideje. Nagyon szerettem és szeretem is csinálni, valamint kezdetektől fogva egy párom volt Laura személyében. Ő akkoriban nem hagyta abba a táncot, amikor én igen, de amikor visszamentem minden a régi volt.


Itt van egy pár kép, amikre büszke vagyok és elmosolyodom, ha ránézek:






 Ilyenkor még nem táncoltam, de ekkor döntöttem el, hogy újra elkezdem.


Siófok... Bár telefonos kép, de egyszerűen gyönyörű.





Bánki naplemente.





Mint egy óvodás :D



Amikor a nagy szamarak egy csomó lufival járják be Pestet és Budát.


Eszméletlenül büszke vagyok erre a képsorozatra.





Nem engedtek be. :D




És itt van a Family <3






Egyszer fagyott Rétságon, 624 kép készült... :D



Erre a képre viszont eszméletlenül büszke vagyok. :D



Móka meg minden. :D

Romantika Ortyival,



Olyan a fejem akár egy láma.

Project

Szeretnék köszönetet mondani elsőként Laurának, aki nélkül nem létezne a Photography és nem tartanék ott, ahol. Ortyinak is szeretnék megköszönni tényleg sok mindent, a fotózásokat, a közös programokat. Dia, Móni, Chiara, Orsika, Réka, Csongor, Bálint, Peti, köszönök mindent, azt hogy befogadtatok és azt is, hogy 2017 veletek telt.

Nektek hogy telt a 2017-es évetek?
Gergő

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések